Ma sikerült mindenkivel találkoznom, akivel terveztem. Pont.

Hogy miért szeretek az Operettben dolgozni? Mert akkor biztos lehetek benne, hogy bármikor bizonytalanná válhat a heti életszervezésem, a vizsgaidőszakom, de ha jól csinálják, akkor még a ciklusom is.

Olvasom a jogpolitikát és fogalmam sincs, hogy kinek és mennyit fizettek, hogy ez a) tananyag legyen és b) vizsgázzunk, mit vizsgázzunk, államvizsgázzunk is belőle. Persze ez most már nem államvizsga, hanem záróvizsga, de akkor is. Mint ahogy van nyolc tárgyunk, ami tulajdonképpen szigorlat, de mégsem az. És akkor az összevont kollokviumokról nem is beszéltem. Zavaros ez az egész felsőoktatás. Nekem. Néha. Cserébe kettesem volt a jokeren, ha már a lottón csak egyesem, vagyis hatszáz forintot, meg egy fityiszt nyertem, csak hogy konkrét legyek. Tudtam, hogy anyukával elkiabáltuk a medve bőrét, de baromira.

Igen, a jogpol a legrosszabbat hozza ki belőlem.

Szombat este a Riddim Colony gyakorlatilag és távolról és hunyorítva, mert mégis, de azért kissé szellősen, ám megtöltötte az Almássy teret és a kis rajongók egy-egy régebbi - ergo ismerhetőbb szám - felkonferálását örömsikollyal fogadták. Na meg hát Budai Pasa is túlélte. Bódottá. Aztán vasárnap mentünk Budajenőre elhozni, ami kellhet. Meg azt amit csak öt év múlva lesz szívünk kiselejtezni. Megtaláltuk a füzeteket, amikbe rajzoltam nagy erőkkel (öt év múlva tuti a kukában végzik). Filctollal, színes ceruzával és zsírkrétával. Ordító madarakat a tyúkudvarban, hercegnőket és berendezett házakat. Volt fantáziám. Aztán drágalátos Tántinak sikerült a lekembe gázolnia, amikor nekikezdett a "Misi az olyan szeretetre méltó, jópofa, önzetlen kisfiú volt, te bezzeg egy kis hisztérika" - családi hagyományszámba-menő lamentálásnak, mire ajánlottam neki drága ikertestvérét (Körösztöt), hogy talán erről a témáról vele beszélgessen, hátha egy tanárnak elhiszi az ellenkezőjét is. Én pedig megfogadtam, hogy ezentúl ha még valaki rágyújt erre a mondókára, inkább kimegyek a szobából. Este hívott Papusz, akivel hosszasan sirattuk a szájzárát, de megnyugtatott, hogy dr. Hipp nem tesz semmi olyat a bébipembőbe, amitől annak fogyasztója meghalhat. Fellélegeztem, aztán kilátásba helyeztünk egy teát Ibolyában, ha.

Most pedig teregetni fogok és előtte rágyújtok.

Punnyadás itthon - négymilliárd baktérium társaságában. A punnyadás persze csak annyit jelent, hogy nem szakadtam meg, de azért tettem-vettem egész nap. És még folytatom is. Szörrrrrnyű! Akkor hát viva la porrongy és a "nem emlékeztetem, nem kutatom"...

Azt hiszem a hosszú hétvége abszolút mélypontját hétfőn este értük el, amikor megnéztünk egy filmet a mimikájáról híres Steven Seagal (a filmben Orin Boyd) főszereplésével. Azt a következtetést levontam, hogy az öreg Steven (Orin) senem a romantikus, senem a latin szerető típusba nem tartozik bele. Sőt mi több, tipikus Magányos Farkas, ugyanis az egyetlen (számára) szóba jöhető nőt a végső leszámolás előtt megölik a Gonoszok. És Steven (Orin) nem konstatálja ezt a tényt fájdalmas üvöltéssel, bosszút lihegve, hanem elköt egy motort és tovább menekül. De ő még nem tudja, hogy a magány egyenlő azzal, hogy a halálát észre sem veszik és csak a szag miatt hívják ki a szomszédok a rendőröket, akik ott találják Bridget Jones farkaskutyája által félig elfogyasztva a hulláját.

Igen, ma iskolába kellett mennem. De most majd másfél hétig meg nem. Hehe.

Vasárnapi punnyadás, diós habos süti (élet?), mézes tea (nyamm), grapefruit-cseppek (fúúúj!), sudoku (rákattantam), Forma-1 (márciusig ennyivót :) ). Puszihegyek. És egy kis elméleti tevékenység édivel kapcsolatban (nem, nem ér rákérdezni, mikor, hol, hogyan!).

Közben eszembe jutott a tegnapi. Szóval hogy az Astorián általhaladtamban szembejött (velem szembe - a gy.k.) Varga Líviusz, miközben a fülemben az Autó egy szerpentinent énekelte Kiss Tibi. Én ezen a véletlenen (V.L. felbukkanása mikor is én Quimbyt hallgatok - a gy.k.) mosolyogtam, mire Líviusz rám mosolygott, ki tudja miért.

Ma nem mentem diákot érvényesíteni, de vettem tollakat. És megint boldog lettem a tollaktól és most már rá kellene jönnöm, mi a frásztól leszek boldog ilyenkor - azon kívül, hogy anyuka kifizeti. Mert ha könyvvásárlás után virul a fejem, akkor az még érthető, a könyv jó dolog. Vagy mondjuk a ruhavásárlás. Ezt talán nem is kell magyaráznom. Esetleg ha megengedek magamnak a Szamosban egy adagot (azaz egy-egy darabot) a kedvenc bonbonjaimból. Na de egy pár rózsaszín szövegkiemelő, meg fekete tollbetét mitől kerget enyhe eufóriába?!

Napszemüveges, vagánykodós idő van, így még ki is sminkeltem és bombanőnek éreztem magam. Most meg a délelőtt fénypontján gondolkodom, de azistennek sem akar beugrani, min mulattam olyan remekül, holott feltétlenül a lelkemre kötöttem, hogy ezt ma be kell blogolnom. Na mindegy. A délután emlékezetes pillanata a kiskutya, aki önfeledten pisilt a deklasszált bácsi ölébe a Margit-híd budai hídfőjénél.

Ezzel szerintem ki is merítettem mindent, a Harc törvényét elkapcsolom, Budai Pasát várom nagy erőkkel és talán alszom is. Ez utóbbit nem merem biztosra venni az elmúlt napok után. Nadesebaj, jön a majdnem két hét szünet.

Tulajdonképpen ha. Meg hát, meg nem is tudom. Mert pár napon belül az alváshiány kiütközik, a feketepiacon pedig csak szaros diplomákat lehet csencselni, hétezeröccá. És már unom ezt a szánalmas kialvatlanságot, ami kiül, mit kiül, kiköltözik a fejemre és a végén még a hatóságok is hagyják ott ahol van, csak egy kis bírságot fizettetnek vele, mert jogállam az jogállam. Mentem mosogatni.

... már ha a magyar válogatott focicsapat névsorának kilencven percnyi - lássuk be, nem túl eredményes - memorizálása annak számít. 
Amúgy a buszon utazás egy újabb módszerét fedeztem fel, ami ilyen kábulatosan szép időben alkalmazható (fej hátrahajt, kék ég, valamint napsütötte lombok bámul), leginkább Jack Johnson zenéjével párosítva.
Szintén a buszról láttam egy esküvőt, ami külsőségeit illetően elsőül is a (cseppet sem pejoratíve értendő) "cigány-" előtagot juttatta eszembe, mert elöl haladt a csuklósbusznyi hosszúságú hófehér limuzin, aztán minőségi sorrendben a többi jármű, így a sort egy kiszuperált, csörgő-morgő, kopott, lerohadt Ikarus zárta, amin hemzsegtek a gyerekek és a Macskajaj stábjából ismerősnek tűnő, foghíjas és -szünetes, csontos arcú, fekete kalapos, hetyke bajszos, teli pofával vigyorgó gádzsók - az előtag tehát ebben az esetben pörfiktli megállja a helyét.
Budai Pasa pedig szirtimorc, mert az akar lenni. Majd kialussza, holnap pedig vasárnap.

A bazi tanulós hétvége tegnapi megalapozása ideológiailag tökéletes volt, ámde gyakorlatilag légvárnak bizonyult. Viszont kifüstölődtem, csináltam rakott krumplit, meg focacciát, meg perczelnépiskótáját, szüreteltem a szőlőt, elkeseredett harcot vívtam az egyre kevésbé nyílékonyabb spájzajtóval és a muslincákkal. Voltam apukánál, aki meglepően kedves volt. És persze végre-valahára találkoztam Alexemmel, akit végre-valahára sikerült felköszöntenem. De ma tanulok...

Kiállítás a BTM-ben.

Olyan kitüntetés miért nincs, hogy a Magyar Köztársaság Célkeresztje? A dizájnnal sem kellene sokat szarakodnia az ipari formatervezőknek.