A Vízkeresztről annyit, hogy lesírtam a sminkemet a nevetéstől. Olyannyira nem voltam ezzel egyedül, hogy semennyire. És még az előttem ülő két kislánynak is megbocsátottam, hogy a színpadot ilyeténképpen kitakarva állandóan összesúgtak, amikor felcsendült egy Quimby-nóta abban az előadásban, aminek a zenéjét - nolámcsak! - a Quimby szerezte.

Nem bírom kialudni magam. Már nagyjából hét óta próbálok visszaaludni és fél órája adtam fel. Gonosz dolog!

Ettem félkilónyi fokhagymás pirítóst és beszéltem interurbán Budai Pasával (székesfehérvári tudósítónk), aki megpróbált úgy tenni, mintha nem zavarná, hogy telefonál. Amúgy pedig halálosan sértődött boldog vagyok, hogy sikerült és jól sikerült a tegnapi vizsga, mert most nincs miért picsogni. Talán annyi, hogy Marcipán a seggem alatt lévő szék ülőfelületének lassan negyvenöt százalékát elfoglalja, avagy mindjárt leesek. Vagy hogy tegnap vizsga után akkorát botlottam a vasalt rézküszöbben a BeBv Tanszéken, hogy egyrészt ledaráltam az imádott fekete topánom orrát, másrészt majdnem a saját taknyomon csúsztam Ibolyáig a lendületnek köszönhetően.

Holnap viszont megyek a Vidám Színpadon megnézni a Vízkeresztet. Talpalávalót a Quimby szolgáltatja.

 

Úgy érzem magam, mint akire rádőlt egy hintaló. A szemem alatt pedig az univerzum összes füles hordozóeszköze (úgymint cekker, koffer, szatyor- ez utóbbinak kötélfüles, reklám- és papírváltozata is - stb.). Az agyamban hómező. És most neki kellene állnom tanulni, ami nagyjából olyan eksztatikus örömmel tölt el, mint macska az egeret.

Bömbölve bringázás éjszaka, Budai Pasa (igen-igen!), büntetőeljárási jog-vizsga (négyes, grátisz mázli), Soproni, rakott kel. Ebben a sorrendben.

Nem fogom befejezni. Vagy átismételni. Egyre megy.

A tusolásból visszaérkező Budai Pasa után becsapódó ajtóra ébredtem. Ettem tejben áztatott kakaós bogyókat (Nesquik Nyuszi tojta), most pedig elszívok egy cigit. Még így is kettő:egy az egészség javára.

Valival jegyzetcsere-akciót hajtottunk végre kőkorszaki módszerekkel. Tudtátok, hogy a postán még mindig kézbesítenek levelet? Nem, nem csak hivatalos iratot tértivevénnyel (vagyis nem csak a törvény szerint), meg csekkeket, meg számlakivonatokat és APEH-es, meg OEP-es küldeményeket, meg nem csak a Metro-katalógust, hanem igazi "Tc."- és "Fa"-típusúakat is... Döbbenet! (A Yahoo!mail, iwiw és társai világában, ahol alacsonyan szállnak a szülinapi e-card-ok.) Így viszont már Erdei sem lephet meg egy jól irányzott kérdéssel, amire nem kéne tudnom a választ. Szuper!

Az iwiw üzenőfala tökéletesen megfelel arra a célra, hogy az ember lánya már hajnali fél kilenckor rádöbbenjen, mennyi náci van az ismerősei között. Ez üdítő, mint egy jeges zuhany.

Lórien óta alig olvastam olyan szépről, ami miatt elsírtam magam. Azért néha megesik. Habár ezen cselekvésben a hármas villamos utazóközönsége elég komoly hátráltató tényező.

A tanúzási kötelezettség és az exhumálás között Diocskával kávé-kóla Pókerkocsmában. Aztán Marcit kilógattam az esőbe, csak hogy értse, nem macskának való idő az ott kint. Van egy olyan érzésem, hogy megsértődött. Egyebekben pedig mára már csupa kellemeset ütemeztem be. Palacsinta, Budai Pasa, New York-i helyszínelők, A férfi fán terem. Egyesek egész vizsgaidőszakban sorozatokat néznek minden álló nap. Nekem a hétfő a tobzódás. No meg kánonban énekelni Robbie Williams-szel. Evvan.

Holnap majdnem nem mentem be dolgozni. A buszról meg elfelejtettem leszállni a benzinkútnál. Ez egy ilyen nap, hiába.

Liliomfi, a Tenkes Kapitánya és a Tizedes pedig már tuti ultiznak. Szomorú.