Olvasom a Pénzügyi jog I. - et és gondolom mert úgy kell nekem, de azért felettébb háládatos volnék, ha csak egyetlenegy lényegesnek mondható mondatában nem szerepelne a pénzügy szócska.

Amúgy tegnap legalább négyszer szólaltam meg Budai Pasa helyett, lefotóztattam Visegrádon vele az Anjou-kori muskátlit, a Mátyás-érabeli sárga virágot, ellenben a Zsigmond-kori büdöskét későn vettem észre és elsodort a tömeg... Viszont nem ettem ősrégi pulykamellet és láttam tűzijátékot Mikkamakkának dőlve.

A délelőtti színházba járás egyetlen hátulütője, hogy az ember kénytelen egy csapat nyugdíjast nem az agyára engedni. A feladat nemes és nem kevés önuralmat igényel. 

Mert a nénik (zömmel, de kevés bácsi is) sietnek inuk szakadtából azzal az átlagsebességgel, amit a FamilyFrostos autó ér el két szomszédos ház előtt álló, Soma jégkrémet jól láthatóan vásárolni szándékozó háziasszony között (lassan). És nem, nem arra a sebességre gondolok, amikor az ablak alatt, avagy ház előtt elhaladó sárga autó dudájáról jut eszedbe, hogy éppen megéheztél valamelyik mirelit csodára, de mire összeszedted a pénzt és megtaláltad a kulcsodat (netalántán felrántottál valamit a mono-, avagy bikinire, fecskére, úszósortra, miegymásra), a "szóljanyádnakhozzonpénzt!" tütülését már negyven utcával arrébbról sodorja a szél foszlányokban az arcodba. És - visszakanyarodván a nénikhez (és a kevés bácsihoz) - vajon hová siet az a néni? Az utadba, hová máshová?! Mert mihelyst visszalökött a székedre rohantában, mire mögékecmeregsz, lelassul, sőt mi több, lecövekel Klárika, Jolánka, Cecike láttán, majd megkezdődik az "itt fáj-ott szúr"-szeánsz, amit szívesen kikerülnél, ha tudnál, de. Ezek ha elkezdenek gyülekezni, akkor előbb-utóbb nem hiszed el, hogy a nézőtér befogadóképessége ekkora, és ha mégis látsz esélyt (helyet) a kitörésre, akkor mire odaérsz (uszkve kéttized másodperc), telepátice kilesvén szándékodat, összezárnak előtted és még mindig dúl benned a drill, miszerint nénit nem lökünk fel, gáncsolunk ki, ütünk le a saját botjával, pláne nem kurvaanyázva!

Mert a nénikre és a doni kozák kórus legmélyebb basszusa - típusú bácsikra éppen a legértékelhetőbb részeknél tör rá a kehesség. Ez az a ragály, ami gyorsabban terjed, mint a pestis és egyedülálló módon hallás útján. És igen, a melletted és mögötted ülők teljes tüdőkidobással szállnak be a kaffogóversenybe, szétköhögve a legjobb poénokat, a megható vallomásokat, a megrázó drámákat, mintegy hörgő-morgó felkiáltójelként, vagy mint a tévében a kisípolt káromkodás, hogy legalább tudhatod: most maradsz le a legérdekesebb részéről az előtted zajló műsornak. A nyakadban és kézfejeden kikötő, szájon át távozó váladékokról, csírákról, vírusokról és baktériumokról pedig inkább nem is krónikáznék itten.

És ha még mindig nem mondtam eleget, jobb, ha alapelvként rögzül mindenki fejében a következő: nekik jár a karfa széltében-hosszában (úgy, mint az ingyenmetró, vagy az ülőhelyed a közlekedési eszközökön), meszesedésből, csontritkulásból, valamint roskatagságból kifolyólag viszont már nem képesek a körbehugyozás jól bevált módszerét alkalmazni, de könyökük az van. Neked meg már nem lesz sokáig, ha úgy gondolod, hogy a karodat más módon is pihentetheted, mint szorosan az oldaladhoz szorítva.

A prüdériáról meg annyit, hogy a hetesen egymás szájába feledkező gimnazisták láttán kiáltanak Bibliáért (rosszabb esetben utolsó kenetért), rendőrért, erkölcscsőszért, repülősóért, ájultukban elkapó kézért a rájuk jellemző "ezekamaifiatalok"-ozva, meg "bezzegazénidőmben"-ezve, de a Körmagyart a Pesti Színházban végigröhögték, pedig ott mind a tizenegy jelenetben megbasztak, leszoptak, avagy kinyaltak valakit alaposan, derekasan, pedofilul és még számos jármódban, igaz, teljes elsötétítés mellett. Amikor anno az eredetijét (Hello! Igen?!) bemutattuk a Raktárszínházban, akkor a nyilvános főpróbára megjelent mamik fele hazaiszkolt a feszület, Buddha-szobor, Kommunista kiáltvány, avagy a Napisten gondjaira bízva magát. Igaz, ott én csináltam a pofafényt, úgyhogy semmi oka nem is lett volna a nézőknek, vagy a darab szereplőjének ordítania, hogy "Nem látom a zarcodat!".

Mi azért jól szórakoztunk.

Kit érdekel, hogy? Derekas derékfájás megfejelve fejfájással is. Totálisan frappáns vagyok, nyilván. De boldog, itt Zuglóban, meg amúgy most általában. A zavaros pocsolya kicsillámosodott, egyszerűbb is az élet, ha nem bonyolítom túl. Tiszta udvar, rendes ház. És van egy üveg szilva- és egy üveg mézes pálinkám, meg kellemes borzongásom az óriás tábla bontatlan egészmogyorós csokimtól. Vannak felesleges szavak, amiket kár kimondani, mert. És rohamosan közeledünk Szent Mihály-napjához, ami nem csak arról nevezetes, hogy lejár a könyvtári kölcsönzésem. Mindenki most rázza ki a lábaiból az esőtáncot, mert szombaton ragyogó napsütést akarok az autóhoz a szerpentinen, meg a kócos kis romantikához. Nadejuli!

Kivételesen jó napom van. Nyilván szerepet játszik benne, hogy:
- végre megértettem, milyen kiemelt fontosságú az eper-ügy az Európai Unió kereskedelmi jogának alakulására nézvést - összehasonlítva mondjuk a mézeskalács-üggyel;
- cipelhettem a táskámban hat kiló könyvet;
- elfelejtettem bemenni a reggel nyolckor kezdődő agrárjog alternatívra.
Talán ez utóbbi lehetett a nap fénypontja. Meg a végre levadászott Kelet-európai szakácskönyv.

Őszi zene, málnaszörp és Mikkamakka emesenes élő kapcsolásban. Megszereztem az utolsó, hiányzó Fable-t és Vonnegut atyánktól Az ötös számú vágóhidat. Ezek szerint eredményes volt a napom. A többit jobb, ha nem juttatom az eszembe.

A tanyasi túrófánk kapcsán meg megtudtuk, hogy minden tanya konyhai alapfelszereléséhez hozzátartozik a szoszier, meg a fekete, bazi dizájnos fekete, háromszög alakú tál. Habár a szosziert lehet, hogy mégis Budai Pasához vágom :).