Budai Pasával vannak ugyanolyan szokásaink. Ilyen, hogy otthon játszóruhát húzunk. Nem folyóvízben mosogatunk. Esetleg nem is mosogatunk. Vagy hogy a frissen mosott ruhákat a szárítóról a fotelbe költöztetjük (vagy Zuglóban a hangfal tetejére, nálam az íróasztaléra) és amikor négy mosásnyi összegyűlt, akkor elpakolunk. Már ha. Ilyenkor a szobában felszabadul nagyjából két négyzetméter és akkor is rend-érzés tör ránk, ha egyébként nincs is. Továbbá a fehércsoki - amúgy meg mindenféle édesség és sósság - iránti olthatatlan szenvedélyünk.

Romantikusnak szánt bejegyzésünket olvashatták.

Írtam arról, hogy nem írok, mert nincs miről, erre a gedvadék fríblog kilépett a megkérdezésem nélkül. Tehát most lemegyek és megnézem, hogy áll a gulászuppe és a palacsinten.

Előadás után még beestem tegnap Rockrandiba, csak hogy Nonokának átadhassam két útitársát, akik a Bimbó és Jonatán nevet kapták a helyben tartott névadó ünnepségen. És Weymouthban engem várnak. Mire nem jók a külföldre szakadt barátok... Aztán haza éjszakaival, bebújás Budai Pasa mellé, aki reggel kilenckor felkelt és már távozott is Kecskemétre úszóversenyre. Sikerült tehát józan becslések szerint is legalább kilenc órát együtt töltenünk, amiből nyolcat aludtunk. Cserébe vár rám a mosogatás, mosás, csak míg apjuk keresi a pénzt :).

Délután meg élő kapcsolás New Yorkból.

Ha a Nagy Bumm másképp alakult volna, most nem ehetnék fehércsokis Boci Aerot. Amiben tényleg az a legszuperebb, ahogy a buborékok, meg a csoki, vagyis ahogy a kettő együtt olvad. Továbbá a kínai étteremben is elsőre megértette a lány, hogy mit és mennyit kérek. És amikor már minden flottul alakulna, visszarántom a tudatomat a földre. Merthogy húzom a bakancsomat és megyek dolgozni. Merthogy már van bakancsom, mert kaptam. Merthogy gyerekesen odáig vagyok a sima fekete Martensért.

A legeslegeslegelső vásárlója vagyok a tizenhét éve várva-várt Kisfaludi-féle társasági jogi tankönyvnek. Aztán elmaradt az igazságügyi orvostan, így nem nézegettünk fényképeket halottakról. Ójaj.

Kicsit Nagyon szánalmas az iwiwen húsz percen át szenvedni egy csoportmél küldésével, amit aztán grátisz még egyszer elküld a rendszer. Csak hogy hülyének nézzenek, meghibbanjak és egyébként is és különben is. Amúgy meg a kocsmában az a jó, hogy ott az asztalfoglalást nem pofátlanság éjjel tizenegykor eszközölni. A fogorvos kezében egy ilyen akció után feltehetően vastagabban fogna a fúró.

Amúgy ma a Nagy Szenvedések Napja volt, amikor is nem volt olyan előadó, akinek az óráján ne akartam volna felszűkölni, miszerint "hagymáabba!". Nem viccelek. Tényleg így volt.

(Igen, bevallom, üzenetküldés alatt minden egyes frissítésnél káromkodtam, ocsmányul. Például olyanokat, hogy a köményes pónifasz álljon az iwiw seggibe. Szégyellem is magam veszettül.)

Mindenkit megnyugtatok, hogy ahhoz, hogy az Egyetemi Könyvtárban ezrekbe kerüljön a késedelem, ahhoz sok könyvet hosszú ideig nem kell visszavinni. Én meg már teljes parában a riogatástól, aztán a néni százhúsz forintot kért. El is kóláztam a maradékot Ibolyában. Most pedig mosogatnom kéne. Amihez nagyjából annyi kedvem van, mint a Szent Inkvizíciónak ejteni a boszorkányság vádját.

Reggelire agrárjog megoldhatatlan sudokuval spékelve. Aztán Jogpolitika Szekció Ibolyában, mert együtt tanulni jó. (Napersze, tanulni nem.) Aztán a zárthelyi, ültetési rend az "üljenek a fiúk ölébe a lányok" jogpolitikai követelménye alapján kicsit könyökbehúzós volt. Pofátlanul sokszor írtam le a kohézió, koherencia, egyensúly, éthosz, érvényesíthetőség, előretekintés és alkalmasság szavakat. Triplában harmincötperc Orsival és Parazsenivel. Erdei elment kari tanácsülésre, mi meg elkullogtunk Eszterrel Ibolyába vissza. Most meg Zuglóban. Hol máshol.

Ez a november ötödike is csak amiatt érte meg, mert reggel egymást kerülgettük Budai Pasával. Utána viszont akár véget is érhetett volna. Cserébe nem tette, írtam számviteli jogból, voltam péenpéfakkon, meg egy igazán borzalmas kriminalisztikán. Ha a hétvégén a saját rendezésén zokogó férfi (?) sokkolt, akkor ma a bácsi, aki nem passzolt össze a hajával. Végül egy pohár víz Kedélyes Esztétával, akivel kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy nem vagyunk jó társaság, de aztán mégis. Végül pedig én, Bajkonuri I. Dióskali, megfogadom, hogy iskolai tanítási napon soha többé nem utazom semmilyen vonalon a délután háromnegyed hármas busszal. Mert az egy dolog, hogy a környékbeli középiskolás élmezőny létszáma nagy (ergo a busz tele van), de emellett suttyó kis parasztok, hangosak és hangerő emelkedésével egyenes arányosságban buták is. Konkrétan a "húgecibazzeg" összetételt sikerült minden mondatukba beépíteniük a mögöttem ülő megyei focicsillagoknak. Egyben, vagy tagolva "hú"-ra, "geci"-re és "bazzeg"-re. És ezen még az sem segített, hogy a mellettem ülő néni meg aranyos volt és a táskájából isteni kolbászillat terjengett.