Ma Mikrodiktátorral nekivágtunk a városnak. Sikerült két óra leforgása alatt annyi BKK-járatot kipróbálnunk, amennyit a fejemben folyamatosan kattogó útvonaltervező lehetővé tett (3-as villamos, Kisföldalatti, Combino, 49-es villamos, 47-es villamos, 74-es troli). Minden tömegközlekedési eszközön nettó két és fél nyugdíjas jegyezte meg, hogy Lénó milyen jó húsban van és csak egy volt, aki inkább lánynak nézte volna. És az egyetlen dolog, ami valódi riadalmat keltett a gyerekben, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár színpadán harsogó zenekar volt. Viszont a 49-es vezetője príma - Emil Rulezt megszégyenítő - utastájékoztatást küldött nekünk (a Fővám téren speciel nyolc nyelven), melynek során közölte például, hogy "nagy tisztelettel lityi-lötyögünk a Belvárosba, ahol is megtaláltam a Kálvin teret!!!". Minderre feltette a koronát a kisfiam, aki helyet foglalva a 74-esen így nyögött: "Jaaaaaaaaaaaj a derekam!". Én itt kezdtem el sírdogálni.