fasssssssssssssszom! mégsincs kedvem írni...

Fáj a fogam. Mint állat. Eztet jelen pillanatban csak Budai Pasa és egy pohár málnaszőr tudja ellensúlyozni.

Visszakómáztam még egy kissé, de aztán délben az egyik háznál úgy gondolták, hogy mindenkinek alanyi jogon jár a Jóebédhezszólanóta. Eme állampolgári jogot úgy kívánták érvényesíteni, hogy kirakták a rádiót az udvarra és feltekerték a volumét. Sehol sem találtam a buldózerünket, sem az ismétlőpuskánkat, de még egy árva husángot sem, hogy megtoroljam a sérelmet.

Két feltétel együttes meglétére sikerült felébrednem. És egyik sem a vekker volt. Hanem. Mindjárt leszakad a fejem, annyira fáj a fogam. A bőcesszég. Merthogy az egyik megelégelte, hogy Bajkonurinak éppen nem fáj az élet és elhatározta, hogy akkor majd ő. A másik tényező a kerítésünk végénél álló úr, aki hangosan, ami a pofin kifér-módon ordít a világgal. Egyelőre nem tudom, kit hívjak hozzá: szakembert, vagy rendőrt, mert fogalmam sincs, hogy gyakorló elmebeteggel állok szemben, vagy pedig egy haragos alkoholistával. Ráadásul annyira artikulálatlanul végzi a tevékenységét, hogy még csak nem is értem, mi a baja... Viszont nem merek kimenni a postaládához. Mellesleg szörcsögök és álmos vagyok. És el kell olvassam majd a lakásszövetkezeti törvényt is. És most kinézek, mit csinál az a jóember odakint. Ha látom, hogy halad, akkor megnyugszom. Előreláthatóan holnaputánra már az utca elejében lakókat fogja boldogítani. Kackac!

Szombat este Bajkonuri I. Dióskali (királynői minőségében) Budai Pasával (a nemzetközi helyzet fokozása érdekében) villámlátogatást tett Bajkonuri atyai felmenőinél, majd tiszteletüket tették az A38 Állóhajón, aholis a Riddim Colony fergeteges koncertet adott. Hiába, az elsőszülöttekkel szemben a fiatalabb testvéreknek meg kell küzdeniük a megélhetésért... :) Éjféltájt már aranygaluskát majszoltunk Zuglóban és még Bertuska sem ugatott meg. Elhatároztuk, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is kialusszuk magunkat. Annak rendje és módja szerint már negyed kilenckor pilláztunk egymásra, tizenegy magasságában beláttuk, hogy akkor már ideje lenne felkelni - igaz, addigra Budai Pasa már egyszer megjárta a fürdőszobát, hiszen egy lusta vasárnap délelőtt éppen megfelelő alkalom az akárhányhetes szakállat újracivilizálni (habár ez már legalább nem szúrt). Hát, nem sikerült az Ódszpájsz-reklámból jól ismert babapopsit előállítani. Viszont senki sem kaszabolta még magát ilyen művészi szinten borostásra ismerőseim közül (ergo szúrt)... Az ebédhez valót a fügefa árnyékában a kerti grillen állítottuk elő (azazhogy Veronika), majd órára néz-felsikolt-ebédet belapátol-tíz perc alatt zuhanyoz, hajat szárít, felöltöz. Ezek után az egész város összeesküdött ellenünk, nehogymá' odaérjünk a MüPába a megbeszélt fél négyes randira anyukáékkal. El is késtünk. Természetesen. Persze annyira nem, hogy a Boban Markovic koncertről lekéssünk, amiért kár is lett volna, habár azt azért kritikusan meg kellett állapítsam, hogy Palya Bea vendégművész volt (bármilyen borzalmas Machbet-béli banya testtartásában is adja elő a dalokat, a hangja csodás), míg Rúzsa Magdi eljött haknizni egyet. Ezvan. Koncert után csalódtam az egész világban, merthogy az Árkádban a Szamos is hétkor zár, ehhez képest mi negyed nyolcra futottunk be. Én már a hisztimanci-magánszámot kezdtem előadni, de Budai Pasa kilátásba helyezte, hogy ha megetettük Cilukát, akkor kapok csokit a boltban. És lőn.

Ma veszettül okos voltam jáb-szemináriumon, aztán áthelyeztem súlypontomat Napközibe. Kettőtől Fény Gyermekével az érzelmek és a szólásszabadság problémahalmazt vizsgáltuk - csekély lelkesedéssel, majd kiegészülvén Valival és Zsófival, némiképp felélénkülve fogyaszottuk söritalunkat Monyóban. Némi felnőtteskedés, kis lelkifröccs, aztán Wekerle-telep és végül Maglód.

Friss vagyok és üde, plusz ebéd után betermeltem a maradék Boci duplacsokis jégkrémet, amit a kismélyhűtőben leltem. Feltehetően ezért megkapom - az egyébként megérdemelt - magamét Budai Pasától. Mertháthogy újfent átvette az uralmat felettem a nátha. És most szőlőt fogok enni, mosogatni és odatenni a húslevest. Este meg nagyiék és utána Riddim Colony koncert. Juhú!

Tegnap, akárhogy is nézzük, Bajkonurinak igazán dolgos napja volt. És ezt nem bánta. Igaz, hogy a sütésnél a régi rutin hatalmas diadalt aratott a vagánykodás felett. Történt ugyanis, hogy anyuka tanácsát megfogadván, előbb egy pohárba törte a tojást, és választotta szét. A nyolcadiknál körbenézett, ott van-e valahol Pokolszkaja. Ott volt és fuldokolva röhögött. Árulkodott erről a résnyi repedésből ömlő, átható, pokoli kénkőszag. Bajkonuri öklendezve, de megszabadult az utolsó, enyhén megzápult tojástól és minden emlékétől, mert az élet megy tovább, péntek 13-a után a szombat 14-e már sétagalopp... Mire kisült a meggyes piskóta, kortyolták a teát Diocskával és Budai Pasával teljes egyetértésben.

Az estén még az sem rontott sokat, hogy Budai Pasának ma hajnalok hajnalán kellett kelnie és indulnia. Estétől hétfő reggelig még meg is unhatja Bajkonurit. (Csak nem...) Mindentől függetlenül Bajkonuri most iszik egy kávét.

Most mégsem mentem sütni, mert csendben elméláztam azon, hogy megérné-e az energiaráfordítást, ha lemennék a pincébe a fejszéért és műanyagforgácsot hasogatnék a számítógépből. Mint látható, nem tettem meg. Habár a kapcsolat megszakadása lehet, hogy mégis a környék monopolhelyzetben lévő netszolgáltatójának köszönhető. Viszont az ötpercenkénti ledermedést nem tudom rájuk bizonyítani.

Helyzetem irigylésre méltó. Diocskával megszakítván teendőinket, némi szabadprogramot iktattunk be Maglód egyik kulturális intézményében. Amikor is utoljára bemerészkedtem a Tátra szentélyébe, akkor ez egy tipikusan asztal alá hányós, (szabad)kőműves páholy volt, ahol a leginkább értékelhető momentumok a fantabodza-vodka piaci árakat alulról súroló ellenértéke és a zenegép volt. Cserébe mindezért a nagyközségünkben elszállásolt vendég- és feketemunkások tekintetének kereszttüzét, valamint a minőségi zenegép dacára is elkorcsosult zenei ízlését és a Trainspottingba illő klotyót élvezhettük. Ezek az idők viszont elmúltak (az iskolai székek helyére kis kényelmesek kerültek, a menzáról leselejtezett négyszögletes asztalokat felváltották a belvárosi kávézókból jól ismert kerek példányok - melyeket már nem kockás viaszosvászon borít, hanem az egység színvilágához passzoló textília, - a falra és a pultra pedig egyenesen rá sem lehet ismerni). Hovatovább, azóta van már Spar is a benzinkút szomszédságában. És használtelem-gyűjtő az orvosi rendelőben. Mindezen újdonságok kellő kihasználását követően Diám hazadobott, majd elporzott. Itthon ajtónyitáskor Guiness-rekord gyanús sebességgel végrehajtott helycserés támadás: Csínó ki, Manka be. Marci, a röhögő harmadik éppen szabotálja a kibontakozásomat, miután az ölemben termett és fejét bal karomon nyugtatván tengermély álomba merült - így kissé zsibbadós az amúgy is nehezemre eső pöntyögés... Plusz ráleltem az idestova tíz évvel ezelőtt nagy becsben tartott piros pulcsimra, ami méretét tekintve egy négyszemélyes sátorra emlékeztet, amire vágtak négy lyukat. Most pedig sütni fogok.

Asszem most mégsincs időm írni, ha fél órán belül jön Diocska és megyünk vásárolni és postára. Mint két háziasszony. Jééééééééééééééééééééééézusom! Plusz nem kávéztam, mert fáj a tüdőm, emiatt nem is annyira dohányzom. Éljen. És a vizuális szerkesztő senem jelenik meg, hogy egyszerűen idebiggyeszthessek egy helyre kis fekete macskát, szarakodni meg most már tényleg nincs időm... (Ja, és fáj a torkom, a fejem és a hátam. Nyaú.)

Igen, még akkor is jó veled beszélgetni, amikor már egyetlen betűt sem találok el elsőre a billentyűzeten a zombiságtól.

Tegnap délelőtt már kilenctől a Céépületben tartottam ügyeletet. Sándorom felbukkanása szerintem mindenkit megkímélt attól az élménytől, hogy Bajkonuri megeszi a Ket első százhuszonhárom paragrafusát tartalmazó ánégyes papírköteget. Aztán kettőtől a trágyajog után a második legérdekesebb tárgyból írtunk zéhát. (Személy szerint Kuncz Ödön tanulmányát olvastam el és megállapítottam, hogy ehhez a szöveghez képest a Török és a tehenek is szakirodalom marhatenyésztők számára - fontos tanulságokkal persze.) Utána kávé Zsülivel és Valival, majd a Mexikói útnál várt Budai Pasa, a Ket.-nek Zuglót is látnia kell, nemdebár. Ideális körülmények a tanuláshoz mind megvoltak, azazhogy: vacsora, csoki, lé, forraltbor, társaság. És lehet, hogy hülyén hangzik, hogy szeretem a Hyperdolt, de legalább nem felejtem el a fürdőszobáig elérvén, hogy tulajdonképpen tusolni indultam. Kackac!

A mai reggel tökéletes volt. Ket.-zéhá nevetséges. A Nemzeti Galéria érdekes. Macskáim pediglen illegalitásban. Pont.

Budai Pasával annyira elmés beszélgetést folytattunk, hogy ezzel cirkuszi világszám is lehetnénk. Még jó, hogy egyikünknél sincs archiválva, mert van, amiről jobb nem lefújni a port. És még jó, hogy nem ezen múlik, hogy kerek-é a világ, avagy sem. Merthogy az. Viszont őszi szünet várhatóan nem csak és kizárólag a Maglód-Zugló-tengely köré fog szerveződni, ami jó. És még meg sem köszöntem a mélyen tisztelt publikum számára is nyilvánosan Asztronautának Bajkonuri kultúrterveihez nyújtott segítségét. Ezúton is. És hogy én is hozzájáruljak a világ épüléséhez, most elmegyek pancsolni és aludni, mert holnap hosszú napom lesz.

Jelentem továbbá, hogy a Ket. ennél izgibb már nem is lehetne. És talán pontosan itt leledzik a probléma gyökere. Ennél ugyanis már csak lejjebb vezet az út. De vajon meddig?

Igen, igen. Csak annyira vagyok harapós hangulatban, mint a Szörnyek Szörnyű Könyvének egy kifejezetten elvetemült, éhes és kialvatlan példánya.