Mikrodiktátor délután megdicsérte a frizurámat. Előtte nem sokkal igazán csodálatosnak tartotta, hogy lejárt a mosás és néhány hete már egy csomó minden fantasztikus. Van itt ám szókincs, és még csak kétéves. Mostanában ennek megfelelően egyébként komoly hisztik, pofonok és hajigálások jellemzik a Pulyát, de aztán törvényszerűen olvadok tócsává, amikor hozzám bújik, megsimogatja az arcom, közli, hogy "Nagyon szeretlek, Anya" és ad egy puszit.

Ma hazatérvén az utolsó teendők elvégzése után egyszerre találtam egy levelet Orbán Viktortól, meg egy maréknyi AnthonBerg-et a postaládánkban. Az előbbi a kukában landolt, az utóbbi a fa alatt kötött ki (és ezúton is köszi érte Asztronautának). A fa alatt, amit meghozott a Jézuska reggelre, DÖBBENET! 

A nyaralásról készített videót ma még csak ötödjére nézzük meg (az "Anyaaaaa, nézzük meg a Dádidádi-dádádát!" folyamatos ismétlelgetése egy idő után egy CIA-ügynököt is megtörne), de mivel én már nem nézek oda, sosem találom el, mit eszik a Nínóka (kürtös kalács? banán? ropi? attól függ, hol tartunk). A mosás lassan lemegy, minden tegnap este lehányt alvójáték és ágynemű ragyog a tisztaságtól, BudaiPasa legnagyobb örömére pedig ma reggel nem dobta ki Lénóka az antibiotikumot. Lénóka, aki mostanában játék közben többször basszamegezett egyet, nem csekély riadalmamra.

BudaiPasa mindjárt befejezi a porszívózást, a pulyka is készül, és lassan mi is kiöltözünk.

Boldog Karácsonyt!

Mi sem jellemzőbb, hogy tegnap minden programunkat lemondtuk 30-ig, mertmivelhogy a Pulya valahol összeszedett egy izmos kis tüdőgyulladást. Mit is mondhatnék erre... A meghittség így mindenesetre garantált. :)

Ma délután leettem a 4500 forintból az áfát a Trófeában. Mit ne mondjak, jól jártak velem. Aztán kaptam egy e-mailt és sebtiben meg is rendeltem Gergő ajándékát, szóval újabb pipa került a nemlétező karácsonyi tennivalók-listámra. Ja, hogy miért nem létezik? Mert nincs időm megírni. Mert olyan fáradt vagyok, hogy tegnap este pl. hamarabb aludtam, mint Mikrodiktátor, akit egyébként altattam és kétpercenként riadtam fel arra, hogy folyik a nyálam. Mert már annak is örülök, hogy az öt kötelező recept alapján össze tudtam állítani egy épkézláb karácsonyi bevásárlólistát, bár nem vagyok benne biztos, hogy minden hozzávalónál jól adtam össze a végmennyiséget (létezik egyáltalán ilyen szó???). 

Köszöntem a figyelmet.

Ma Mikrodiktátorral nekivágtunk a városnak. Sikerült két óra leforgása alatt annyi BKK-járatot kipróbálnunk, amennyit a fejemben folyamatosan kattogó útvonaltervező lehetővé tett (3-as villamos, Kisföldalatti, Combino, 49-es villamos, 47-es villamos, 74-es troli). Minden tömegközlekedési eszközön nettó két és fél nyugdíjas jegyezte meg, hogy Lénó milyen jó húsban van és csak egy volt, aki inkább lánynak nézte volna. És az egyetlen dolog, ami valódi riadalmat keltett a gyerekben, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár színpadán harsogó zenekar volt. Viszont a 49-es vezetője príma - Emil Rulezt megszégyenítő - utastájékoztatást küldött nekünk (a Fővám téren speciel nyolc nyelven), melynek során közölte például, hogy "nagy tisztelettel lityi-lötyögünk a Belvárosba, ahol is megtaláltam a Kálvin teret!!!". Minderre feltette a koronát a kisfiam, aki helyet foglalva a 74-esen így nyögött: "Jaaaaaaaaaaaj a derekam!". Én itt kezdtem el sírdogálni.

Hajnali 6.45. "Anyaaaa! Nyisd ki a szemeeed!"

Nyilván az én gyerekem lesz az ezerből az az egy, akinek az első bilibe kakilás után nem a sikerélmény marad meg, hanem az idegsokk, ami akkor éri, amikor a serbliben a produktum hatására bekapcsol valami érzékelő és felcsendül a lambada Nokia 3210-re komponált csengőhang-verziója. És nem, nem túlzok. Az utolsó mondata elalvás előtt az volt, hogy "Nem félünk a bilitől!". Így megy ez nálunk.

Reggel még Mikrodiktátor is érezte, hogy ma ünnepnap van, mert hét óra után pár perccel kezdte csak a napot, plusz hajlandó volt bödönyölni is velünk egy kicsit. Kilenc óta viszont jómunkásemberek kopácsolnak/fúrnak a ház teljes külső kerületén, és nem kérdezem, miért pont ma, hiszen nyilván máskor nem volt rá idejük, hogy kezeljék az épület beázási problémáit. Én pedig kisvártatva forradalmi hangulatú mosogatásba kezdek: bekapcsolom a Petőfit, és eltakarítom a tegnapi pizzasütés romjait.

Gyerekmenü Lénó-módra: fél kakaós csiga, tíz deka kígyóuborka és egy pohár kakaó. Így, ebben a sorrendben.

Büszkeséggel tölt el, hogy a Glamour-nappal összekötött IKEA-látogatás során többször is tudtam nemet mondani. Így nem vajas kiflin fogunk élni három hétig.

Jelenet: Lénó (egyébként befuccsolt) délutáni altatása, időpont: 45. perc, valamikor ebéd után.
- Lénó, anya nem szeretné, ha bedugnád az orrába a Rongyit! (a beavatatlanok számára: ez egy csíkos alvórongy, jelentőségét híven tükrözi, hogy már nagybetűvel írjuk a nevét - a szerk.) - szóltam rá Mikrodiktátorra.
- Légyszi, anyaaa!
Felsírtam a gyönyörűségtől. Nincs még két éves, és milyen szépen kért!

ma a H&M-ben inget próbálok.
- na milyen, Lénó?
- csinos.
méghogy a férfiakkal nem lehet menni vásárolni!