A délelőtt folyamán megoldottam az életemet: 1) lesz új telefonom cserébe még két évig szolgálom a szolgáltatómat (akikhez egyébként immáron eddig is 12 évig hűséges voltam), 2) töröltettem a yahoo-fiókom felfüggesztését. ez utóbbi ékes angol nyelvű csetelésben merült ki egy Ivy nevű emberrel/robottal, aki néha rám dörrent (We have not heard from you. Do you still wish to continue the chat?), mert én éppen Lénóka - jelenleg a fiam így emlegeti saját magát - után szaladgáltam...

Heti gyöngyszem a maglódi fagyizóból: "Óvatosan edd azt a fagyit, mert nincsen ötödik kezem!".

gondoltam, ebéd után gyors (20-30 perc) altatás, és eszem én is, addig kibírom. amikorra úgy 75-80 perc után a gyerek végre elalszik, pont nem fog érdekelni, hogy van egy kis papír a kenyéren. a resztelt máj íze prímán elkendőzi a cellulózt.

Lénó fején a rövidgatyámmal sétálgat és hajtogatja, hogy "Csinos?! Csinos?!".

Repülés haza a focicsapattal, búcsú a reptéren a kollektívától. Jelentem, gyerek megszuttyongatva, megfürdetve, lefektetve. Mindkét póló tetszett, a keksz meg ízlett neki. Juli újra itthon.

ma 03:51-kor ébresztés gyanánt homlokon csókolt a padlólap szegélye, ergo 04:00 elõtt keltem. púpom lett, de nem lilult be. és már brüsszelben fetrengünk kajakómában.

hosszas pakolgatás és táskaválogatás után édesanyámmal megszavaztuk a magyar pszichiátriai társaság XIII. kongresszusáról szerzett táskát, mint alkalmast, hogy egy hétre elegendő cuccot (mínusz szandál, tisztasági, könyv, fotózógép) belepakoljak és engedjenek felszállni vele (mint kézipoggyász) a fapadosra, ezek után még el kellett döntenem, hogy fél óra elég-e a reggeli piperére, meg a kávéra, mert ha nem, akkor kelhetek 04:00 előtt, amihez érthető módon nem ragaszkodtam, vagyis marad 30 percem arra, amire hajnali 04:00-kor egy óra sem lehet elég.
aviszontlátásra!

Úgy másfél autónyi cucc összepakolva, plusz egy ánégyes oldal teleírva, hogy mit kell még reggel beszuszakolni a táskákba - lehetőség szerint - anélkül, hogy újabbat kezdenénk meg. Gergő szerint kilenckor indulunk. Szerintem kilenckor még
a) javában tetriszezünk a Ford seggénél a csomagokkal folyamatosan elhessegetve azt a kellemetlen gondolatot, miszerint a babakocsi még mindig nincs bent az autóban;
b) Lénó szeszélyeinek megfelelően éppen csak kikászálódtunk az ágyból, mert amikor kéne, akkor persze nem jelenik meg reggel fél nyolckor az ágyunk mellett Monyival a hóna alatt a házi biovekkerünk.
Nyaralás, én így szeretlek!

Ma egy telemarketingestől kénytelen voltam megkérdezni, hogy vagyunk-e olyan viszonyban, hogy így ismeretlenül Julikának szólítson.

Nem tudom, melyik volt a súlyosabb pillanat: amikor anyukám szólt, hogy Lénárd minden valószínűség szerint macskakaját ropogtat, vagy amikor én magam láttam belemarkolni a fiamat a cicatálba repetáért, majd szedtem ki a szájából a Semmicicót. Kétszer.

van, amikor az agyrágás eléri azt a szintet, hogy az ember lányának az agya - a maradék, ami megmaradt - elkezdi végtelenített üzemmódban lejátszani a kincs ami nincs következő jelenetét, az ember lányát természetesen a mama szerepében elképzelve: "Áááááánulu nem, Áááááánulu nem! - csittcsatt - Ááááááááánulu igen, Áááááááánulu igen!". és akkor a Poronty egyszercsak - minden előzmény nélkül - abbahagyja a nyígást, ad az arcomra simi-simit, összeszedi a szétdobált zsírkrétát, abbahagyja a macska macerálását, vagy tudomisén, Csámpást ölelgetve édesdeden elalszik. és akkor eszembe jut, hogy áldott jó gyerek ez. főleg, ha alszik...

ha Lénárdon múlik, ma egy zacskó málnás pillecukrot, egy kis kocka Vénusz margarint, egy liter tartós és egy félliteres zacskós tejet, továbbá fél kiló kiváló minőségű sertészsírt viszünk haza a sarki CBA-ból. meg persze a bolt partvisát, amit valaki felelőtlenül elöl hagyott, és amivel az én kisfiam rögvest el is kezdett söprögetni. a produkciónknak köszönhetően viszont a teljes személyzet a kasszáknál integetett nekünk, potyogó könnyeiket törölgetve.

Mai anyaság-rovatunkban:
Nincs békésebb, mint egy szuszogva alvó gyerek. Nincs harciasabb, mint egy olyan gyerek, akit éppen próbálsz elaltatni.