Anyukával (aki ha éppen nem a tüdejét köpi ki, akkor diszkréten halálhörög és -prüsszög) megegyezésre jutottunk. Én vásárolok, ő pediglen főz. És így utólag be kell látnom, miszerint elképzelhető, hogy mégsem én jártam jobban. Voltam Sparban. Itt a pénztárosnő az előttem vásárlónak még a seggét is vakítóra nyalta, nekem meg még azt is fájt odaböfögnie, hogy 'jónapot'. Visszafogtam magam. A patikában viszont tíz percig vártam, amíg egyetlen vásárlót (a vált. kedv. előttem lévőt) ketten kiszolgálják. (Ebből öt és fél azzal telt, hogy mindegyik gyógyszer esetében belekezdtek az adagolási útmutató ismertetésébe, míg a kedves vevő mindig másfél szó után közölte, hogy tisztában van azzal, hogy kell szedni az adott készítményt.) Ezzel egészen addig semmi gond nem lett volna, ha utána engem nem úgy kezelnek, mint egy tízévest, aki a nagyitól kapott százforintosból akar valami igazi nyalánkságot venni magának. Habár ebben a gyógyszertárban bármi megtörténhet*. Aztán lottóztam, ahol már semmilyen attrocitás nem ért és a zöldségesnéni kifejezetten üdítő kedvességgel adott el nekem három répát.
*Kedvencem, amikor valakit húsz várakozó füle és hallókészüléke számára is jól érzékelhetően, fennhangon és részletekbe menően tájékoztatnak a Betadine hüvelykúp helyes és rendeltetésszerű használatáról. Mint a klasszikus kabaréjelenet csak itt nem kotont vásárolnak.
Bajkonuri kipuffogta magát. Huh!