Kedden még úgy tűnt, ép ésszel átvészelem ezt a hetet. Sajnos a hét folyamán közvetlen környezetemben gyér számú Igaz Ember találtatott, akikkel úgy gondolom, hogy ha egy hétvégét kellene együtt töltenem egy tutajon (természetesen all-inclusive tutajról beszélek, ami borulás-, víziszörny- és betörésbiztos, alapfelszereltség a jacuzzi, a légkondi és az elektromos ablakemelő, továbbá kifogyhatatlan készletek állnak rendelkezésre az alábbiakból: vadasmarha zsemlegombóccal, lasagne, paprikáscsirke nokedlivel, Szamos-féle Bacchus desszert, duplacsokis Boci jégkrém, szilvalekváros bukta, vodka, Hohes-C, jég, Edelweiss, tokaji édes sárgamuskotályos és a vésztartaléknak való, előre bekevert alsósoros - egyenesen Egerből), akkor nem fordulna egyből őszesbe üstököm, nem támadna ingerem mégis inkább kipróbálni a máglyahalált, vagy - horribile dictu! - megenni egy tányér sárgaborsó főzeléket. De lehet, hogy nekem kellene átértékelnem magamban ezt-azt és előfordulhat, hogy jómagam voltam türelmetlenebb a szokásosnál. Ez utóbbi akkor viszont a súlyos mértékű kialvatlanságnak köszönhető, ami mostanában pandás-stichet kölcsönöz a fejemnek, habár nyilván minden hibáztatható este során valami olyasmi történt, amit tulajdonképpen kár lett volna kihagyni.

Már a szerda sem indult zökkenőmentesen, mert papírkutyákkal nem lehet mit kezdeni. Összehozni egy őszi szünet utáni (és a félévre nézvést feltehetően) utolsó csoporttalálkozót pedig - az előzőekből kifolyólag - szinte lehetetlen. Pláne, ha Vadalma ívesen szarik az egészre és nem foglal asztalt kedden Monyóba. Végül Grinyóban kötöttünk ki. Így utólag nézve elment a kedvem a további szervező tevékenységtől (azaz attól, hogy esélyekkel bombázzak érdemteleneket arra nézvést, hogy engem hülyének nézhessenek - és ez épp annyira pozitív eredménnyel végződik, mint a Szűzanya terhességi tesztje három héttel esküvő előtt, avagy a gy. k.: igen, hülyének is néznek). Budai Pasával, Diocskával, vagy Orsidrágáékkal egyszerűen csak beülni valahová egy kávéra/sörre/akármire nem igényel ekkora felhajtást, energiabefektetést, meg ilyesmit. Utolsó lendülettel még összelogisztikázhattam, hogy juttassam el Valinak másnap a telefonját, amit a Grinyóban hagyott úgy, hogy elsőként nem próbálom meg felhívni.

Részben átvirrasztott éjszaka után Budai Pasa reggelre nyűgös volt (merthogy szombatig most nem találkozunk), én pedig oly életteli, mint a formalinban úszóleckéző foltos szalamandra (merthogy szarul aludtam). Aztán én is váltottam, azóta HisztiManciskodom egyhuzamban, de Sanyival így is kellemesen eltöltöttük a délutánt az egyetem vonzáskörzetében, a hozzánkcsapódó tekintetes karok és rendek társaságában. Aztán Papusz elvitt a Jégszínházba, úgyhogy jeleztem Budai Pasának, miszerint abbahagyhatja a zsémbeskedést, mert ottaludnék nála. Az A-szektor közönségének járt az ingyenperec, az ingyenszendvics, az ingyenüdítő és az ingyenvodka is. Éppencsaknem ebben a sorrendben fogyasztottunk. A vodkát szigorúan tudományos kutatások céljából ittuk, mert mértük, hogyugyanvajon mégis mennyi ideig tart a hatása. Óraegyeztetést követően huszonöt percen belül alábbhagyott az addig sikertelenül visszafogott koncogási kedv, harminckét perc elteltével pedig újra kezdtünk cidrizni. Az előadás amúgy nem volt rossz, habár egy csapat delfin mozgása összehangoltabb, mint a jégen táncolóké volt. Viszont Papusszal megegyeztünk, hogy ha azt képzeljük, hogy ez egy szalagavató és ott a világot jelentű jégkockákon a mi tizennyolc éves mazsoláink ropják a Kékdunára, akkor a meghatottság könnyei peregnének az orcánkon, miszerint "jajdeédeskissuták!". Végül Budai Pasa érkezett. Mint a villám. Alig öt percet stricheltem a Stadion Hotellel szemben két taxira váró sorstárs társaságában, aztán mindannyiunkért jött a kapott fuvar.

A mai reggelt Bajkonuri hisztije tette feledhetetlenné. Most itthon. Asszem, kicsit hagyom magam elfáradni.

Diocskával röpke fél óra alatt megpróbáltuk helyrebillenteni a világot délután - több-kevesebb sikerrel. Orsidrága továbbra is imádnivaló. És Budai Pasa is lassan hazaér.

El ne felejtsem: vasfűrész, csavarhúzó, véső.

Most pedig csinálok magamnak egy teát...

Anyukával (aki ha éppen nem a tüdejét köpi ki, akkor diszkréten halálhörög és -prüsszög) megegyezésre jutottunk. Én vásárolok, ő pediglen főz. És így utólag be kell látnom, miszerint elképzelhető, hogy mégsem én jártam jobban. Voltam Sparban. Itt a pénztárosnő az előttem vásárlónak még a seggét is vakítóra nyalta, nekem meg még azt is fájt odaböfögnie, hogy 'jónapot'. Visszafogtam magam. A patikában viszont tíz percig vártam, amíg egyetlen vásárlót (a vált. kedv. előttem lévőt) ketten kiszolgálják. (Ebből öt és fél azzal telt, hogy mindegyik gyógyszer esetében belekezdtek az adagolási útmutató ismertetésébe, míg a kedves vevő mindig másfél szó után közölte, hogy tisztában van azzal, hogy kell szedni az adott készítményt.) Ezzel egészen addig semmi gond nem lett volna, ha utána engem nem úgy kezelnek, mint egy tízévest, aki a nagyitól kapott százforintosból akar valami igazi nyalánkságot venni magának. Habár ebben a gyógyszertárban bármi megtörténhet*. Aztán lottóztam, ahol már semmilyen attrocitás nem ért és a zöldségesnéni kifejezetten üdítő kedvességgel adott el nekem három répát.

*Kedvencem, amikor valakit húsz várakozó füle és hallókészüléke számára is jól érzékelhetően, fennhangon és részletekbe menően tájékoztatnak a Betadine hüvelykúp helyes és rendeltetésszerű használatáról. Mint a klasszikus kabaréjelenet csak itt nem kotont vásárolnak.

Bajkonuri kipuffogta magát. Huh!

Úgyamúgy örömmel tudatosult bennem, hogy kialudtam magam. Aztán anyuka közölte, hogy főznöm kellene. Hátmitnemondjak. A lelkesedéstől még a szavam is elállt.

Rég szemezgettem a Bajkonurba vezető macskakövekből. Nahátakkor:

nem voltam még nővel (én sem...); basszunk (ne! vagy igen?); ki van a húszezresen/milyen magas egy kosárpalánk (honnan tudjam?); tevezsír (de miért?); Mókus bácsi szállodája (hehe); Tomi feliratú szívek (do it yourself!); hogy basszunk? (szegénykém!); "belga törpenyúl" (Mancika emlékének szentelve); fürdőruha nélkül napozni (azért van, amire nem kell az internetet használni...); mit kérjek szülinapomra?/mit kérjek névnapomra? (ezt neked kéne tudnod, drágám); nő és a fasz (egyértelmű...); paraszti életmód (bajkonuri rusztika); bölcsességek/idézetek a szakításról (részvétem); padlófűtés jegyzet (???); idézetek az alkoholfogyasztásról ("sárgán..."); ejakuláció prékoksz (forduljon szakemberhez!); lószart mama (na! hogy beszélsz anyáddal?!); penésztelep (egyenesen lakótelep); izéke (izé); magzatelhajtás módszerei otthon (anyádat!)

Megérkezett emesenre Budai Pasa is és Bajkonurit egyből elhagyta a maradék csepp józan sütnivalója is. Ennek köszönhetően a spájzig érvén megalkotta az Itepitakémény (hátulgombolósként így nevezte a Pepitakéményt, ami a Szentendrei útról látható) és a "Sárgán világít a tök..." (csakis részegen, pisilés közben dudorászva az igazi) után a következőt, amire érdemes emlékezni. Kéremszépen: süteszörp és málnamény. És amíg Uramsparancsolóm vacsoráz, addig kihasználja az alkalmat, hogy megossza ezt a Mélyen Tisztelt Publikummal.

{Ráadásképpen tervezgetem, hogy melyik nap a héten ne legyek túl lusta ahhoz, hogy felemeljem a telefont és bejelentkezzek a) Fodrászlászlóhoz és b) fogorvoshoz.}  

A reggel megintcsak úgy indult, ahogy Budai Pasával mindig. 'Sziajóreggelt'-mosoly-jóreggeltpuszi-'felkénekelni'-'hátigen'-mosoly-felkelőspuszi-kakaó. (A gy. k.:nekem ettől fenemód jól kezdődik a hétfőm. Meg minden napom.) Mindezt bő másfél órában. (Csak semmi kapkodás...) Aztán elkezd dönögni és csörömpölni a telefonom, jelezvén, hogy eddig Fény Gyermeke, a továbbiakban Earl of Vadalma keres. Ibolyában sok sorsfordító beszélgetést folytattunk, egyszer például nevezettet majdnem megverte egy tudatlan, meg ilyenek. Ma a fair play került terítékre. Meg a bizalom. Az áldást pedig megadtam, mert Bajkonuri I. Dióskali nem él vissza hatalmával. Vagymi. :)

Délután valóban beájultam. Most pedig Budai Pasa kért fél óra csendes pihenőt, mert takonypóc és szekrénycipelés közben még a háta is kikészült. Eme harminc percet passzív pihenés helyett viszont arra használja, hogy apránként, ámbátor módszeresen megfulladjon. Ki érti eztetet? Főztünk* tejberizst is, amolyan doktorötkereset és a hatemberes adag kettőnknek csak egy induripindurit volt sok.

*Főztünk=ő feltette a tejet, én pedig vigyáztam, hogy ne fusson ki, aztán beleszórtam a vaníliás műanyagot, majd csomómentesre kavartam és lefedtem.

Most pedig játszani fogok a Maci Bolt oldalán és nyerek egy mackót. Végre. Vagy talán...

Ami kimaradt:

Anyuka tegnap reggel a következővel fogadott: ne csodálkozzak, ha a Diát érdekli majd, miért hívtuk hajnalok hajnalán (negyed öt). Ezek után kérdőn néztem erőst. Engem is veszettül érdekelni kezdett, ugyanvajon mi a fészkes rossebért telefonálgat Édesanyám a barátaimnak az éjszaka közepén. A magyarázat: Anyuka felébredt négy óra tájt és benézett hozzám, megvagyok-e. Merthogy nem hallotta, amikor megérkeztem Pókerkocsmából. Pedig de. (Erről tanúskodik egy pósztom is... Ugyebár.) És az ágyamon egy "takarókupacot" látott csak. Ekkor kezdett pánikolni. Hívott engemet, de én aludtam, tehát ki voltam kapcsolva. Na, hívta Diocskát. Aki aludt és nem hallotta. És akkor biztos, ami biztos alapon benézett mégegyszer hozzám. Jobban. Már az ijedelemtől kitisztult tekintettel. Oszt rádöbbent, hogy a takaró alatt én vagyok a kupac.

Diám annak rendje és módja szerint hívott is délelőtt, hogy miért kerestük. Lásd fent.

És akkor...

Holdbeli csónakos Szinetár Dóra helyett (akiért ugye nem rajongok) Balla Eszterrel (a Kontroll macilánya) fergetegesen jó volt. Hatalmas előnye, hogy nincsenek elefántlábai sem. Habár erről Bereczki hites neje talán nem annyira tehet... Lényegalényeg: tessék csak megnézni! Az előadás után Budai Pasával (Őfelsége, VII. Tüsszögi egyenesági leszármazottja) kirongyoltunk Maglódra, hogy ma reggel jöhessünk vissza a Róna utcába lakást rámolni. Bedagadt és csipás szemekkel érkeztünk. Az ágyam egyre kisebb lesz kettőnknek. Pedig kiterjedésében egyikünk sem változott másfél hónap alatt: sem Budai Pasa, sem én, sem a nyoszolyám... Ciluka kergülten vernyákolt körülöttünk, míg mi öten találgattuk, lehet-e fokozni a porcelánkutyára nézve a "Tejóistenmilyenronda!"-jelzőt (ebben az esetben ugyanis elég hülyén hangzott volna a "Tejóistenmilyenlegrondább!" - mondjuk ez minden körülmények között hülyén hangzana). Személy szerint a kedvencem a karatéjozó (na jó, tulajdonképpen lehetséges, hogy valami mást művelő) kislányt ábrázoló nipp lett. Önkezemmel hajítottam ki a szemétbe. Miután egy szobát már szinte teljesen kicsináltunk, hazajöttünk ebédni. Budai Pasa ment vissza, én meg maradtam. Lehet, hogy most elájulok.

Miután tegnap elhatároztam, hogy kialszom magam, annak rendje és módja szerint hajnali háromnegyed kilenckor kipattantak a szemeim és tudtam, hogy most nem bírok visszaaludni. Levánszorogtam, megreggeliztem családilag, aztán vissza a paplan alá. Hát. Most se sokkal jobb. De legalább biztosíthatom a nagyérdeműt, hogy Marcipán igenis jól aludt.

Most pedig megyek takarítani. Meg ilyenek. És estére csakazértis összeszedem magam.

(És amúgy is, milyen már, hogy azt álmodom, hogy általános iskolás osztálytalálkozóm van, ahol nem ismerek fel senkit sem, kivéve az Ács Viktort és a Németh Zsoltot. Utóbbi lehányta az esőkabátomat...)

Nos, a lájtos fecsejgés Diocskával Pókerkocsmában meglehetőst csajbulissá fejlődött a Gecser Nővérek jelenlétének köszönhetően. Adtuk az ívet rendesen - elsősorban a biliárdasztalt uralva -, aztán megjelent Pepi és "János". Onnantól fogva nem volt megállás. Magam sem értettem, miért is tolom a tejcsokis Balaton szeletet magamba hajnali negyed kettőkor... Csak mert Pepi kiadta a hadiparancsot, hogy mostan ez meg lészen eszve, per kopf egy darab? Tehát tulajdonképpen tudom. (Bár ha jobban belesandítok, már az is megmagyarázhatatlan, hogyan bírtam az unszolásnak engedvén mézesbarackot inni. És vodkásnaranccsal kísérni.) És most itthon, átható bagófüstszagot eregetve, este sütött linzert citromos koszorút (by Váncza) majszolva. A szóródó vanillincukornak köszönhetően ropognak a billentyűk az ujjaim alatt. De sebaj. Új bölcsességgel a tarsolyomban megyek szundizni*. Holnap pedig én Budai Pasámmal (jesssssssssssssz!) és a Szent Családdal ismét látogatást teszek a Nemzetiben. A vadiúj felsőmben és üvegcipellőmben.

*Beszélj a kézhez! A fej terád nem figyel... (Köszönet érte londoni kapcsolatainknak.)

Budai Pasa a továbbiakban a Malacka, A Hős-érdemrend kitüntetettje, diplomátice. Erre többmindennel rászolgált. Például eljött ma velem az Árkádba vásárolni*. Ergo az alábbi bejegyzés valóban elvesztette aktualitását. Lett báli topán, egyszerű póló, zokni és egy fehér blúz. Csinos. Magam is megdöbbentem. Vélhetően beszerzek belőle minimum még egyet. Mondjuk feketében. Vagy ilyesmi. Persze azzal, hogy magamhoz képest decens darabokat vételeztem a mai napon, gondolom nem válok divatdiktátorrá, -őrültté, avagy csak szimplán trendi lányzóvá. De legalább lesz mit felhúznom holnap a színházba.

*Itt ugyanis péntekhez és délelőtthöz képest akkora tömeg volt, hogy a H&M-ben például nem voltam hajlandó végigvárni a próbafülkéknél álló sort, hanem egy tükör előtt a pólómra rápróbáltam a később megvett fehér felsőt. Mondjuk lehet, hogy bajban lettem volna, ha történetesen egy adag Snoopys bugyit akarok magamra húzni...

Más: tegnap dupla katarzisban lehetett részünk a Nemzeti stúdiójának karzatán, aholis az Oidipuszt tekintettük meg. Miután Diocska most telefonált, hogy azonnal induljak Pókerkocsmába, csak annyit írnék: tetszett. De akik nem vágyják az extrém élményt, mint például vegyvédelmibe öltöztetett kar, vagy megtépázott Pink-re hajazó Antigoné, azok csínján bánjanak a jegyvásárlással.

Megint más: reggeli ébredés, jóreggeltpuszi, nyújtózkodás, napsugaras mosoly, kakaó... Kezdődhetne jobban? Vagy másként?*

*Na jó, a kakaót leszámítva... :)

Elsőül is egy Martens kell. Meg valami báli cipő is. De ha már, akkor a titizoknik mellé be kell szereznem néhány pár normálisabb hosszúságút, mert már a Mátrában is lefagyott a bokám. A minta csak a szokásos: nyulas, tevés, majmos, cicás és csíkos... Tulajdonképpen huszonhárom évesen elkezdhetnék kissé komolyodni. Mondjuk felhagyhatnék az idióta zoknik felvásárlásával, vagy akár vehetnék egyszerű-egyszínű bugyikat is a katica-, macska- és hercegnőmintásak helyett. Néha pedig eszembe juthatna a hatvanhatodik kisvakondos, cicás és 100%hisztis póló helyett valami decens és elegáns felsőt venni. Na jó, lehetne legalább egy fehér blúzom. Már csak azért is, hogy legyen mit felvennem mondjuk a színházba. Merthogy az alkalmi ruhatáram heti egy kiöltözésre van hitelesítve. És jelenleg a heti programdömping kibővült még egy előadással a Nemzetiben (Asztronautának köszönhetően). Tehát baj van. Vagymi.  

^* És most egy idézet, szerencsétlen helyzetemet érzékeltetendő:

"Reccs!!!

- Segítség! - suttogta Micimackó, de csak halkan és finoman, hogy ne zavarjon vele senkit, miközben a két méterrel alatta terpeszkedő ág felé zuhant.

- Tulajdonképpen... - mondotta a három méternél lejjebb nyúló ágra pottyanva.

- Véleményem szerint... - magyarázta tovább két bukfenc között, miközben öt méterrel alább került - csak azt akartam mondani...

- Természetesen ebben az esetben... - folytatta udvariasan, miközben rekordsebességgel zuhant keresztül a következő hat darab faág között.

- Feltevésem szerint mindez csak azt jelenti... - határozott végre, elbúcsúzva az utolsó faágtól, hogy további három bukfenc árán végre kecsesen elhelyezkedjék a rekettyebokorban - azt jelenti, hogy bizonyos szempontból nagyon szeretem a mézet. Egyébként pedig: Segítség!"

(A. A. Milne: Micimackó)

Amikor egy szimpla délutáni randi is így indul:

Tegnap éjjel emesenen Bajkonuri és Budai Pasa megbeszélték, hogy Bajkonuri még színház előtt kizarándokol Zuglóba. Csörög a telefonom. Ma délelőtt.

-        Szia! Lehet, hogy én vagyok a hülye, de megbeszéltünk valamit azon kívül, hogy négy körül találkozunk?

-         Nem nagyon. Akartalak is hívni.

-         (…)

(És a továbbiakra vonatkozó jótanácsom: reggelre kisírt csillagszemünk nem attól fog regenerálódni, hogy a délelőtt folyamán befejezzük az alant emlegetett művet.)