Csongor és Tünde a Nemzetiben: csak idősebbeknek és haladóknak, vállalkozó szelleműeknek, mélytengeri búvároknak, bátraknak és vakmerőeknek. A legegyszerűbb feladat volt attól elvonatkoztatni, hogy Kulka János nem éppen egy ideális Csongor - senem korát, senem pedig hercigségét tekintve. De: örülök, hogy láttam.

Zűrzavaros hét. Novemberi skorpióság, szottyadt szürkeség és fakó barnaság. Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Bajkonuri mégis boldog, mert van kiért, miért. A méregfogát meg kihúzza a Télapó, elviszi a cica, elrejti a manó, a legkisebb pedig mind megeszi. Már ha. Kinéz egy adventi puncsparádé Bécsben. Idegösszeomlás vizsgaidőszak elején. Némi munka a legrosszabbkor (mikor máskor? Murphy bazzeg!). Ellensúlyozásképpen éjhosszú beszélgetések és reggeli mosoly Budai Pasával. Pótolhatatlan barátok. Karácsonyi titkok. Forraltbor, mézestea, vaníliaillat. Ragyogó fények és tengermély színek.

Minden évben van egy igazi átbaszás fakt. Szinte mindig kifogom. És az ezévi (Szexológia jogászoknak) toronymagasan vezet az előzőekhez képest is. A mainak viszont volt némi haszna is: magukat veteránnak képzelő másodévesek döbbenetét váltotta ki azon információ, miszerint van egy C épülete is a karunknak. Meg egy Szerb utca Budapesten. Éljen a Szellemi Elit! Öröm volt hazajönni anyukával.

Csütörtökön Csongor és Tünde viszontagságainak leszek majd szemtanúja. Feltehetően anyukával. (Köszönet érte Asztronautának.) Budai Pasa pedig egészen Micimackósan volt értelmes és pengeeszű ma a telefonban, úgyhogy bátorkodtam ajánlani néki a Gondolkodó Sarkocskát. Habár agybeültetést még ott sem vállalnak... :)

Tegnap óta romlott a testtömegindexem. Fogytam. Igeragozás befejezve. Pont.

Fél kilenc helyett háromnegyed tízkor kelni mindenképpen pozitív. Egy fakt miatt bemenni az egyetemre viszont szívás. Ez van. Cserébe lett pénzem (mérsékelten), sőt az egyetemtől is érkezik a kétezernyolcszáz forintos lelkisegély, úgyhogy vásárolnom kellene. Most pedig Amorf Ördögöket fogok hallgatni.

Szerény hajlékunknak új lakója van átmeneti jelleggel: Diocska nem bírván a lakásfelújítással járó megpróbáltatásokat, hogy egy szobát kénytelen megosztani a bútorokkal, a cuccaikkal, a tesójával és újabban egy egércsaláddal, menedékjogot kért és kapott. Holnaptól pedig kettős állampolgárrá nyilváníttatik, és minden más módon véglegesíttetik pozíciója. Huh!

Egész múlt héten tartogattam, cipeltem, aztán tegnapelőtt Budai Pasával is tartottunk egy lomtalanítást a zsákomban. És egy csapásra jobb lett. Ezt neki már mondtam. Most a mélyen tiszteltnek is tudomására hoztam.

Plusz. Öt perccel ezelőtt írtam valamit, amit két perccel ezelőtt töröltem. És ennyiben maradtam magammal. Végülis vannak dolgok, amiket igenis le kell szarni.

Hosszú napom volt rövid reggellel. Legalábbis nem olyan hosszúságúval, ami lehetővé tette volna, hogy kevésbé szúrjak szemet drága reggelnyolcas szemináriumvezetőmnek a begyógyult fejemmel, aminek egyenes következménye volt, hogy epedve várta a véleményemet az államok függetlenségével és önrendelkezésével kapcsolatban. Hogyhogynem. Viszont az első címzett kérdés után Bajkonuri feltűnő aktivitást mutatott egész órán a szuverenitás kérdéskörét illetően (így a hajnali puszinak mégis vannak áldásos, ámde nem azonnal jelentkező hatásai), aztán Napköziben kávé-tea-országváros. Végül a csodálatos péjéalt, ahol volt katalógus és lesz zéhá. Csak a miheztartás végett. Hazafelé még másoltattam kulcsot itthonra (kúúúúúrva drága, és csak készpénzzel lehet fizetni, rohangáltam az Árkádban, mint a mérgezett egér a bejárat - egyik vége -, a kulcsmásoló - másik vége - és az automata - közepe - között ), aztán megettem két sajtburgert, mert már szédelegtem. Mázlim volt nekem is és mindenki másnak a buszon - sőt, magának a busznak is -, mert végül nem bukott. A könyvemet természetesen a keresztúri művház magasságában befejeztem, úgyhogy onnantól fogva bambultam kifelé az ablakon.

Itthon bekapcsoltam a netet és megnéztem a testtömegindexem. Plusz Macskamézemnek neveztek. Ezek után jövő héten sörni megyek a fenti elkövetőjével. Habár első közös élményünket nem múlhatja felül semmi: szemem sarkából vetettem egy pillantást a nyelvtan munkafüzetébe nyolcévesen, mire ő hét és fél évének minden engesztelhetetlen gyűlöletét és emésztő elkeseredettségét egy mozdulatba sűrítvén a vállamba gyógyította a rotringját. Azóta jelentősen javult a kapcsolatunk :).

Az EKKJ-ból meghirdetett vizsgaidőpont mellett megjegyzésként az alábbi szöveg szerepel, idézem: "Sok sikert! Sok ötöst!". Amúgy meg Morcheeba Friction-je és egy zacskónyi édesség és ropogtatnivaló. No meg Budai Pasa, aki az imént a vállam fölött leskelődött, hogy micsinálok. Vasárnap. És már csak Hayeken kell átvergődnöm. Csuhaj! 

„Bóbita Bóbita táncol,

körben az angyalok ülnek,

béka-hadak fuvoláznak,

táska-hadak hegedülnek.”

(Weöres-Bajkonuri)

Ma bementünk a Fő utcába, mert nemzőmnek életbevágóan fontos volt onnan egy izémicsoda és egy hogyishíjják. Töklényegtelen, miután egyiket sem találtuk meg, ellenben ismét három doboznyi debilséggel lett tetemesebb a használhatatlan cuccok tengere a lakosztályában. Viszont öcsémmel mi is elhoztunk egy pár - amúgy kidobásra ítélt - darabot, többek között néhány muzeális értéket képviselő fényképezőgépet. (És akkor még mindig maradt egy rakás holmi a kisszobában, amire fáj a fogam, csak nem akartam azonnal elkérni. Például egy remek jó kis fotóstáska.)

Az egészben az egyetlen rossz az volt, hogy Gyömrő felé az édesjó kikelt magából. Tapintható volt a belőle áradó szennyes-szürke gyűlölet, szikrát vetettek az átkok. A hazautat végigbőgtem. Aztán anyukával beszélgettem egy kicsit. Egy fokkal jobb lett. Budai Pasa pedig telefonált, hogy elindult.

Budai Pasa Pesten. Bajkonuri Maglódon. Nem jó ez így...

Kitaláltam, hogy délután alszom egy kiadósat a túlélés érdekében. Sajnálatosan a kivitelezés nem volt tökéletes. Másfél óra múltán ugyanis Marcipán elkezdett ugrálni a fejemen. Aztán meg kihagyok egy sörgiát, mert Pesten lesz, én meg be nem megyek, akármekkora is Diocskám ellenállhatatlansága. De legalább Budai Pasa mindjárt megérkezik emesenre. Hogy aztán szét akarja hasogatni a monitort. Jól megszokott esti program. :)

Én pedig ippeg az imént tájékoztattam a gyömrői Szivárvány ház portását, hogy udvariasság szempontjából toronymagasan vezetek hozzá képest. Merthogy minimum egy 'jó estét!'-re jó lehetnék nála, ha már egyszer felveszi a telefont. Ráadásul azt hiszem, már az előző posztomban is rávilágítottam, hogy nem szeretem, ha hülyének néznek. És ha direktbe egy süket öregasszonyt kapcsol nekem az édes jó atyám helyett, majd utána közli, hogy én mondtam rossz szobaszámot, akkor Bajkonuri feje garantáltan elkezd nőni. Felteszem, már úgyis kellett valaki, akit elküldhetek a búsba. És lett is. Evvan.