25.

Olykor megtörténik, hogy a feladott százötven oldalból mindösszesen százra volt erő (idő volt négy hétnyi, úgyhogy ez a tényező nem játszik...) és az oktató pont arra a kimaradt egyharmadra kíváncsi. És néhanapján az is előfordul, hogy a fehér foltról nem engem kezd el faggatni a fent emlegetett oktató. Ennek most örüljünk együtt. Emellett megtorpedóztam egy szánalmas kísérletet arra, hogy egy senkiből a mi reggel nyolcas kábultságunk segítségével legyen Nagybetűs Senki, ugyanis egy kedves kolléga körbeadta a HÖK Valakicsodaságra való jelölőlapját a katalógus helyett, gondolván, automatikusan mindenki aláírja majd. Mert nyilván az elegáns megoldások híve.

Anyuka hívott, hogy szerencsésen hazért Tunéziából.

Ma pedig meglássuk, Földes Tamás énekli-e, hogy "gettók, s lágerek", ami pont úgy hangzik: gettók, slágerek. És erre a söbetűre még senki nem hívta fel a figyelmét...

Két nap színházmentesen (üdítő), de tegnap rögtön Szombathelybe vágtuk a fejszénket. Egyből döbbenettel kezdődött: Dolhai Attila, valamint Szabó Dávid felszállt a buszra és bemutatkoztak nekem. Azután a másfél hét után, amit a Tháliában töltöttem fejgépesként és másodállásban plexiüvegként, ez élményszámba ment, mivelhogy ott még az (amúgy operettes) öltöztetők is annyira fontosnak érezték magukat, hogy visszaköszönő viszonyt se ápoljanak velem... (Na jó, persze itt is akadtak üdítő kivételek.) A produkció Nyugaton természetesen Lilibárónő volt, gyakorlatilag rutinműtét, a fejgépek olyanok amilyenek, de már elszállt a kezdeti nagy igazság harcosa-hozzáállásom, mert sikerült leszarnom, milyen fényt vetnek és nem cseszegettem percenként a kedves helyi világosítókat, hogy azonnal csináljanak valamit, mert ez így borzalmasan mutat - felnőnek a gyerekek, hiába no! Az útra tervezett tanulást (nemzetközi viták békés és harcos rendezése, valamint az ENSZ szervezete) pedig két bámulatos filmalkotás bojkottálta, úgymint Callas Forever és a The Sentinel. Egyik oda, másik vissza.

Aztán BudaiPasa és Skuzu hősiesen értem jöttek hajnalok hajnalán.