A Matulában mindenki hornmicista, mert a Matulában hornmicizmus van, Gina meg azért nem akarta férjéül a terráriumot, mert nem terrárista. Mindezen információk birtokában már érzem, hogy nem hülyén fogok meghalni. Ma pedig összevesztem Gyuriúrral, két és fél év után először, ahelyett hogy azt ismételgettem volna, hogy nem vitatkozom, mert nincs kivel... Aztán futottam egy levezető kört az Operettben, ahol letettem a sárkányfejemet, így BudaiPasa már egy kellőképpen szende Bajkonurit láthat, ha egyszer végre megérkezik. Huhh.

A Thália Színház kincsekben (por, kosz, mocsok, még a civilizáció előtti korokból) gazdag padlásterében csak netforrást nem sikerült fellelnem, így az élő közvetítés az Abigél főpróbáiról nem akar összejönni. Mindenesetre élvezem, már amikor nem állunk le kétpercenként és folytatjuk úgy, hogy "naakkorazelejétőlújragyerünk!"; amikor nem ismételjük meg nyolcvanhatszor a legjelentéktelenebb és ezzel egyenes arányban legzsibbasztóbb jelenetet; amikor van világosító és nem kell úgy éreznem, hogy karitatív fejgéphobbistaként ülök a negyvenfokos hőségben legjobb barátaimmal: porcicákkal, és ötven darab lámpással, időnként beleszólva a fülesbe, miszerint "alfa-kettő-rambó, jelentkezz, itt Houston beszél!" - hátha végre visszaszól, Károly, Levente, Jancsi, meg az ördög-tudja-ki; amikor nem érzem úgy, hogy lenne ennél jobb dolgom is, mert egy ötórás próbán egy olyan jelenetet nem veszünk át, ahol lenne fejgép... És akkor még a légkondiról nem is beszéltem, ami Jégszörnyként ugrik a nyakunkba, persze csakis miután már akklimatizálódtunk a kissé pokoltüzes mikroklímánkhoz. Pfhhhhhhhh!

Amúgy béke és nyugalom. Mi másra lenne időm?!

A hétvégi, erőst szabadlevegős programok után az Ibolya is kényeztet: nyitva van az ajtó. Kell is az oxigén a nagy lélegzethez, amivel becsámborgok az Egyetemi Könyvtár, avagy a Szabó Ervin épületébe és porszagú jogi folyóiratokat kezdek el böngészni nagy elánnal. Lelkes-e vagyok?!

Amúgy irigylésre méltóan sikeres volt a túlteljesítési terv, brigádunk győzedelmeskedett Sas József felett. Nem mondom, hogy nem Pokolszkaja kacagását hallom a távolban. Még nem heverte ki a borozást, amit Sanyinál követtünk el a madársaláta-ruccola-fenyőmag-sült csirke mellé, de az izomláz is gyötri elmacskásodott tagjait, ám a Ligetben vasárnap elfogyasztott másfél mandulás Magnum után nem kapott torokgyulladást. Megkönnyebbülten sóhajtsunk hát és menjünk dolgunkra.