Ha egészen korrekt akarok lenni, akkor élveztem is a nettelenséget BudaiPasánál. Nem nagyon, persze, de egy kicsit igen. Merthogy ott akkor tényleg tanulni kellett, nem lehetett félóránként megnézni, gondolt-e ránk valaki és a legvégén már a viagrás spamnek is örülni. Minderre a kényszerre csak ráerősített a tévé, amiből az m1-en a hangyák harcát nézhettük, az RTLKlubon valami folyós űrlény szorult a képernyő és a sugárzott műsor közé, a TV2 pedig egész tűrhető volt a képminőség, ellensúlyozásképpen, sikerült is kétszer szembesülnöm Liptai Claudiával, aki mind a két alkalommal megcsillogtatta, mennyire borzalmas a magyar nyelv iránti érzéke (a gyk.: az a nő nem tud beszélni). Jah, és BudaiPasával teljes egyetértésben megállapítottuk, mennyire gáz, ha valakit csak úgy ismernek ebben az országban, hogy BBÉvi, VVSzabi, "VendégünkPécsiIldikóMenyePártosCsilla". Ezt nyilván nem elsőként és nem is utolsóként tettük, gondolom én.

Jah, és ha már, akkor este Menyasszonytánc. És most csinálok BudaiPasának egy kakaót.

A vizsgaidőszakban tanúsított absztinenciám ma visszarúgott, mint kezdő vadász kezében a medveölő. Hogy újraélem-e a kamaszkoromat? Igen, basszus, akkor voltam utoljára másnapos három sörtől, meg egy kis négycentes nyalintástól. Na jó, karrierem hajnalán tulajdonképpen egy korsó sörrel is elvoltam egy este alatt. Aztán egyre többet ittam, végül pedig egyre kevesebbet hánytam. 2002 nyarán pedig egy vizitúrányi ember tanakodhatott, hogy fér el és hogy marad bennem az, amit szabad szemmel láthatóan megiszom. Szép idők voltak azok, hej! Megvisel a macskajaj.

Utálom a várakozást és utálok a gép előtt dekkolni, csak hogy az etéer ne dobjon ki, pedig már a velvet legutolsó morzsáját is végigolvastam kínomban (na jó, Győzikét azért nem). Utálom, hogy eldöntöttem a vizsgakurzust (amire persze még jelentkeznem is kéne) és erre minden a vizsga megkísérlése felé terelget, még a Lilibárónők is mind elmaradtak eddig. És utálom, hogy nem épül a városom. Hörr.