Ha már elmegyek népszavazni, hozok kenyeret. Ha már kiugrom kenyérért, elmenjek-e népszavazni?

Me megkíséreltem jelentkezni a BME nyelviskolájába, onlájn. Miután többször összevesztem az előreugró ablakkal, mert szerintem minden csillaggal jelölt adatot megadtam, szerinte meg nem, feladtam. Majd személyesen. Habár a Műszaki Egyetemtől ennél többet vártam. Na nem mintha a nyelvtanárok szükségszerűen informatikai zsenik lennének, de ott aztán tényleg nem mondhatják, hogy nincs szakember...

Cicuka után általában kölcsönös rajongással telik az itthoni macskuszokkal a viszontlátást követő három nap. Általában. Ma Marcipán nemes egyszerűséggel nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint kezem letépése foggal-körömmel. Jelentem, nyolc napon túl gyógyuló az eredmény, de nem teljes a siker. Aki akar, megnyugodhat. Már nem is vérzik.

Amúgy. Úgy amúgy. Délig semmittevés, milyen édes. Aztán egy harmatgyenge szereplés az ebédlőasztalnál, egyszerűen nem csúszott a fokhagymás-szalonnás, ellenben a gyümölcsös muffin, ójaj! Végül pedig könnyes búcsú, estére pedig egy kilátásba helyezett biliárdparti Alexemmel és az ő Petijével. Már ha lesz asztal. (Lesz.)

Mindenhol nárciszok és jácintok, egy megashopping Esztivel, egy tűrhetetlenül hosszú Lilibárónő a tengerjog társaságában, amiből megtudtam, hogy a kalózkodás tilos, ellenben a rabszolgatartás nem illendő, továbbá, bebizonyosodott, hogy milyen jelentőségteljes állat a grönlandi laposhal. Zugló. Nem kíván magyarázatot.

Reggel gyenge ellenállás a felkelésnek, kakaókészítés BudaiPasának, a "hogyúgymondjam" kifejezés elhangzásának rekordgyanús száma nyolc és tíz között, majd szakdolgozatügyi lelki komplikációk gyors feloldása Legkedvencebb Konzulensemmel. Jah, és ma mindenki mosolyog, akire én is. Még az ismeretlen középkorú férfiként jellemezhető Valakicsoda is a második emeleti folyosóról. Nem tudom elégszer elmondani, mennyire tavasz van. feltehetően nyárig ezzel fogom untatni a közönséget.

Mindeközben itt ülünk a népszavazási finisben, mindenhonnan azt halljuk, hogy szavazz nemmel, különben a múlt kezdődik újra, vagy a másik banda szerint szavazz igennel, a jövő most kezdődik. Én meg ülök az igenek és a nemek között és azt olvasom, hogy Horváth Ágnes, a Nemzet Doktorasszonya még minisztersége alatt akar szülni (bele a bársonyszékbe). Mostanában mentesítem magam a politikától, mert felesleges időpocsékolásnak tartom a semmivel foglalkozást, amennyiben nem egy szigorúan zárt rendszerben történik, úgymint BudaiPasa, bor, bödöny, doromboló macska. De Horváth Ágnes a mérhetetlen arroganciájával már elérte, hogy vele kapcsolatban indulatok ébredjenek bennem. Ezek felől még nyugodtan igazolná egy lelkiismeretes elmeorvos, hogy beszámítható vagyok, ergo vezethetek oldalkocsis motorkerékpárt, pesztrálhatok dedet, etethetek kézből macskát, vagy akár csak hogy mehetek emberek közé. De kíváncsi vagyok, hogy ha erre - tegyük fel - pályázatot írnának ki a hazai állami egészségügyi intézmények között, mármint hogy segédkezzenek H. Á. haslakójának világra hozatalában, ugyanvajon mekkora lenne az udvarias tolongás, miszerint "Csak teutánad!"... Habár az egészségügyért felelős miniszteri poszton a rendszerváltás óta feltehetően akkora baszom átok ül, mint a Sötét Varázslatok Kivédése tárgy oktatóin. Igaz, 1990 óta senki nem mutatott olyan súlyos tüneteket, mint vérfarkasság, fejlakó Voldemort, közepesen lenullázódott memória, egy év a saját trükkös szekrény alján. De Rowling anyánk valamit tudhatott, amikor az exmemoriam előtti személyiséget megalkotta Gilderoy Lockhartnak, mert senki sem lóg ki a nevezett miniszteri posztot eddig betöltők közül az alkalmatlanság kérdésében a sorból.

(És üzenném, hogy ha megtalálom azokat a szenyákat, akik tegnap éjjel ellopták anyuka dísztárcsáit, akkor reszkessenek, mert a sajátjaikkal fogok őket hókon vágni.)

Ritkás net, olykor egy-egy eperoham, amúgy pedig didergős tavasz és bezsongás. Mennék már valahová, BudaiPasával a mellényzsebemben, de hát mit tesz isten, se mellény, se mellényzseb, no meg nincs mikor és miből. De legalább van Kivel. Úgyhogy marad Zugló, meg Maglód Megapolisz, cicuka a konvektoron ádázul pillázva, a finom borok és az olvasólámpák hangulatvilágításában telő puha esték. Barátok, szabadság, szerelem. (Lírai én elhallgat. Most.)